2012. február 6., hétfő

UREI HP/LP filter szoftveres szimuláció

Esélyes hogy ez az utolsó lényeges post az UREI hangszínállítókkal kapcsolatban, hiszen az előző bejegyzésben elkészült a bővíthető modul rendszerű hangszínállító terve. Egyetlen tervem van még, stereo verziót készíteni, de ennek legnagyobb akadálya hogy egyszerre 4 potmétert kéne forgatni egy helyen és ez elég nehézkes ezért ez csak később lesz ha lesz. A modul rendszerű hangszínállító részt sikerült szépen kitalálni és leszimulálni, de az EQ modulokat megelőző LP/HP filter első verziója nem tetszett. Ez a kapcsolás megelőzi az equalizer részt legalábbis az URI546 EQ-ban, az UREI545-ben ez másképp van megoldva. Míg az EQ modullal alapvetően minden okés lett, addig az azt megelőz filter szimulációja nem igazán tetszett:


Ennél a résznél a C2 C3 és C4 C5 kondenzátorok határozzák meg a működés lényegét. Az eredeti UREI 546-ban ezek beállításai nem igazán tetszettek, a HP filter átvitele túl magasan kezdődött, az LP túl korán ért véget, és a kettő gyakorlatilag egybeért. Bár igaz, hangszereknek ez bőven több mint elég, hiszen a zenei hangok 7-8kHz környékén véget érnek, és ezt az EQ-t gitárra és énekre ajánlják mi még inkább a középtartományba esik. Ennek ellenére ebben a tervben minden állítható, emiatt érdemes a határértékeket úgy beállítani, hogy legyen benne tartalék, és inkább a középállások legyenek az ideális tartományban.

Az első szimulációnál a C2...C5 értékek mint a rajzon. Az LP filter szimulációja:

100%-os állásban 40kHz környékén találkozik a kikapcsolt állapot szintjével, és ez mindenképpen sok, bár nem túl nagy hiba, hiszen nem kell teljesen kitekerni. Mindenképpen sokallom, főleg az eredeti UREI verzió 15kHz-éhez képest, ezért lettek egy ezek a kondenzátorok 5.6nF-ra növelve később.

A HP filter szimulációja:

Nagyrészt itt is a szélső értékekkel van bajom, a legalja 14Hz környékén van ami mindenképpen fölöslegesen kevés, a teteje pedig mindössze 326Hz környékén találkozik a kikapcsolt érték jelszintjével. Emiatt lett ennek a filternek a modulja lecsökkentve 330nF-ra.

A két filter szimulációja egy ábrán:


Az új szimulációnál a LP filter 4.7nF-ja 5.6-ra lett növelve, a HP filter 470nF-ja pedig 330nF-ra csökkentve. Így a következőképpen alakul:


Az LP filter 5.6nF-al:

A kettő összege:


Önmagában persze nincs értelme csak magát az LP/HP filtert vizsgálni, ezért készítettem egy olyan szimulációt is, amin látszik hogyan hat az EQ-ra a bekapcsolt filter 50-50%-os potméterállásokban:

  • A piros vonal a kikapcsolt EQ
  • A kék vonal az LP/HP filter 50%-os potmétereknél
  • A zöld vonal az EQ kikapcsolt LP/HP filternél
  • A bordó vonal pedig amikor a filter és az EQ is be van kapcsolva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése